A következő cikk 1977-ben jelent meg egy népszerű magyar ifjúsági lap hasábjain és a Bond-jelenségről szól. Szórakoztató körkép vagy inkább kórkép egy korról, valamint egy ma is letező "kórról", amely futószalagon tenyészti a hozzá nem értő, mutáns médiamunkásokat.

Mindig érdekes élmény régi könyveket, újságokat lapozgatni. Látni azt, hogyan gondolkodtak az emberek húsz, ötven, száz vagy ezer évvel ezelőtt. Miként látták jelenüket és milyen elképzeléseik voltak a jövőről. Ilyen írások olvasgatása után persze jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, mi már előrébb járunk, okosabbak, ügyesebbek vagyunk, mint elődeink. Vagy épp ellenkezőleg: rádöbbenhetünk, hogy bizonyos dolgok semmit sem változtak.
A következő oldalak magukért beszélnek.



Korunk egyik - nem túlságosan rokonszenves - hőse papírfigura-életének negyedszázados fordulóját ünnepelheti idén. 1952-ben jelent meg az első könyv James Bondról, a 007-ez számú ügynőkről, addig jóformán ismeretlen - bár már nem fiatal iró, Ian Fleming tollából. "Szerettem Ian Fleming könyveit" - vallotta be Allan Dulles. „Emiatt barátaim valószinűleg kissé ütődöttnek tartottak" tette hozzá a szovjetellenességéről híres külügyminiszter, John Foster Dulles testvére, egyben a CIA főnöke a hidegháború éveiben. De tüstént hivatkozott egy tekintélyes névre is "Maga Mrs. Jacqueline Kenedy hívta fel figyelmemet Fleming könyveire. Tőle kaptam egy példányt a From Russia With Love című kötetből... Néhány évvel később személyesen megismerkedtünk: mikor már a Central Intelligence Agency vezetője voltam, néhány londoni kolléga összehozott minket egy vacsorán; nagyszerű este volt. Végül valósággal felrobbantottuk a hírszerzés hagyományos rendszerét. Új eszközökről beszéltünk, amelyeken a modern kor megkövetel. Az U-2 már végezte szigorúan titkos repüléseit" - amelyek később a gép lelövésével és pilótája, Powers elfogásával, valamint egy szovjet-amerikai csúcstalálkozó meghiúsulásával végződtek; ezt azonban Dulles nem említi visszaemlékezésében... Elmondta viszont, ''hogy mikor is érétségük meghittebb lett, Fleming elismeréssel adózott könyveiben a CIA-nak és munkatársainak. A CIA emberei néha támogatták Bondot feladatainál - „természetesen csak alárendelt szerepben, de mindig sikeresen."

AKÁR EGY GRIMM-MESÉBEN
Hát igen: James Bond, az „őfelsége szolgálatában" tevékenykedő 007-es ügynök angol, akárcsak a szerző kissé lenézi az amerikaiakat. Öltönyeit London legjobb üzleteiben vásárolja, kitűnően golfozik, hűvös udvariassággal csábítja el - esetleg öli meg - a nőket, és olyannyira otthon érzi magát az egész világban, mintha az angol világbirodalom egyfolytában nőtt volna a XX. század folyamán. De barátai nincsenek, és nincs is szüksége rájuk, eltekintve persze Allan Dulles embereitől. Némely kevésbé elegáns munkánál ugyan igénybe veszi mások segítségét - a Kelet-Ázsiában játszódó Dr. No egyik jelenetében például feltűnés nélkül meg kell kínozni egy kínai nőt: ezt a feladatot egy fél-ázsiai ismerőse vállalja szép sikerrel - de partnerei fizetett alkalmazottak. Alapjában véve magányos hős, és leginkább talán a nagy ír drámaíró, Sygne híres darabjának címével lehetne jellemezni: „a nyugati világ bajnoka”

A huszonöt éve született hős megteremtője igazi nacionalista családból a származott: Ian Fleming apja parlamenti képviselő volt és az oxfordshire-i huszárok ezredese; mikor 1916-bon elesett maga Winston Churchill irt róla nekrológot a Times-ban A nyolcéves Ian három testvérrel maradt árván, de az előkelő etoni középiskolában folytatta tanulmányalt ahol kitünt - a különböző sportokban. Rövid ideig a katonai akadémián tanult, majd miután itt sem vált be, a külügyminisztériumnál jelentkezett szolgálatra – e célból meg kellett tanulnia németül, franciául és oroszul. A külügynek sem kellett így lett végül újságíró és a Reuter londoni irodájának vezetője, majd a háború alatt hírszerző, de veszélytelen irodai beosztásban. Élete ötödik évtizedében egy londoni hírügynökség munkatársaként járta a világot, s így írta meg első kisregényét a Casino Royale-t és a Live and let Die-t, amelynek magyarul talán az Élni és ölni címet lehetne adni. A két könyvnek váratlan és gyors sikere lett eltekintve azoktól a kritikusoktól, akik úgy vélték, hogy a főhős szadizmusa, érzékisége, és egoizmusa rossz hatással lehet a fiatal olvasókra.”Grimm meséi is tele vannak rémes jelenetekkel” – mondta erre Fleming. Ez igaz, de azért a Grimm-mese gyerekfaló boszorkánya nem pozitív hős.

A 007-es ügynök megjelölésében a két 00 annyit jelent hogy az illetőnek „őfelsége szolgálatában" joga van bárkit megölni. Ellenfelei ugyanis rafinált és veszélyes orosz kémek és segítőik, akiket minden eszközzel meg kell akadályozni, a művelt Nyugatot veszélyeatető terveik végrehajtásában. Ellenük harcolni: izgalmas, férfias föladat, melynek végrehajtása során szinte elkerülhetetlen, hogy az ügynök ne találkozzék szebbnél szebb nőkkel. A Bondszakértők kiszámították, hogy a hőssel intenzív szerelmi életet folytató hölgyek a száma következetesen növekszik. A filmváltozatok esetében például a Dr. No nézői két csábítót láthattak, a From Russia With Love-ban négyen rajongták körül Bondot, a Goldfingerben már öten.
Bond, aki nevét egy jámbor ornitológus, a karib-tenger szigetvilág madarainak szakértője után kapta, Fleming könyveiben minden nőt azonnal meghódít. (Hódításainak rekordját úgy vélem, a Goldfinger végén állítja fel, amikor élete válságos pillanatában egy leszbikus hölgyekből álló gengsztercsapat vezéramazonja szabadítja meg, sok év börtönt is vállalva Bond hálás fejbiccentéséért.) Magától értetődő, hogy a hatvanas években a Bond-könyvek mind filmre kerültek, és ekkor kezdődött meg az igazi Bond-láz, nálunk ebből csak a hangfogós játékpisztolyok gyors terjedése volt megfigyelhető. Mellesleg némelyik James Bond-regény magyarul is megjelent, - de Haifában.

Következő oldal (2/3)