Objektív-Szubjektív

Most evezzünk át a szubjektív részhez, de a szubjektivitás nem azt jelenti, hogy nélkülözné az objektív alapokat.

BOND: Erre nem vesztegetnék sok szót. Connery többször kifejezte, hogy főleg a pénz vonzotta, aztán udvariasan hozzáteszi, hogy izgalmas kihívás, meg jó újra játszani… Értjük. Sok emberrel ellentétben engem nem zavar a kora, bár Basinger mellett néha úgy néz ki, mint egy kiskorúakat zaklató ember, és csak Connery természetes karizmája menti a helyzetet. Jelenléte gyakorlatilag az egyetlen indok arra, hogy a film elkészült. Plusz, egy dolog van, amit még Moore sem csinált meg a filmjeiben, de Connery bevállalja: harcol a testnedveivel.

LÁNYOK: Prunella Gee és Valerie Leon hozzák a formát, csinosak és jól mutatnak nővérkeruhában, illetve bikiniben. Ami Dominót illeti… ez Kim Basinger első nagy filmje, és ez sajnos látszik, elég messze van még az Oscar-díjától. Teljesíti a külcsín minimumát, de nem érzem azt a bonyolult kapcsolatot, ami Largót és Dominót összeköti, a korkülönbség Conneryvel pedig eléggé megkérdőjelezi a kapcsolat jövőjét, főleg hogy a film vége azt jelzi, hogy Bond nyugdíjba vonul… A tigris fürdőruha azonban zseniális!

GONOSZOK: Barbara Carrerát elismerem: zseniális karakter - Golden Globe-ra jelölték - szexis és veszélyes, ott van a léc fölött, és magasról ver pár hivatalos femme fatale-t (ezt neked May Day!). A Largo elemzés egy kicsit bonyolultabb. Brandauer hihetetlen színész, ezt a Mephistóban bebizonyította. Azt el kell ismernem, hogy az ábrázolása közelebb van a regény verzióhoz ellentétben Adolfo Celi „vén kalóz” változatához. Mivel nincs akkora különbség közte és Basinger között, el tudok képzelni egy valós, nem „kitartott” kapcsolatot. Ez egy érdekes dimenzió lehetne a kapcsolatban, de ez nem jön át teljesen. Celi verziója pedig lehet, hogy eltávolodott a regénytől, de veszélyes (ennek mondjuk a kalózpofa is hozzájárul, szerintem e nélkül sokan nem emlékeznének rá). Brandauer Largója azonban elég… hát… Bondot elhívja vacsizni, játszik vele, elviszi a hajójára, és elköveti a sztereotipikus hibát, amit sokszor fölrónak a Bond sorozatnak: elmondja a tervét minden különösebb kérdezés nélkül.

MI6: Itt is hiányoznak a sallangok, úgy mint a Bond-Q játék, M és Moneypenny. A készítők belátták, hogy ezzel nem lehet versenyezni, ezért alternatív kapcsolatokat teremtettek. Van akinek bejön, van akinek nem. Engem különösen furcsán érint, hogy Desmond Llewelynnen kívül valaki más játszadozik a kütyükkel, és hogy M fiatalabb, mint Bond. Annyit azért megjegyeznék, hogy azért itt van egy kis közeledés a regényhez (egészségmániás M), de a kettejük közötti dialógusváltás inkább emlékeztet egy Rózsaszín párduc filmre, valamint a korai Judi Dench M-re.

PRODUCTION DESIGN: Itt a másik probléma. Nevezzetek megalomániásnak, én imádom Ken Adam óriás díszleteit, a Liparus belseje utolérhetetlen mester munka, Adam pedig zseni. Mind Syd Cain, mind Peter Lamont hozza a formát és képes emlékezetes dolgokat emelni, ugyanez elmondható Peter Murtonról is (bár ő csak az Aranypisztolyos férfit csinálta). Ami az NSNA-t illeti, itt is vannak jó ötletek, például a SPECTRE vasrácsok. De a probléma már itt elkezdődik: a SPECTRE szállás például egy használt szalon, amin semmit nem változtattak a film kedvéért (a képernyős effektet külön nem említem). Az igazi pofára esés azonban a klimatikus Allah könnyei nevű placc, ami kifejezetten rossz. A neve alapján ez egy mohamedán hely lenne, a háttérben azonban ókori mezopotámiai, egyiptomi és japán faragások vannak nikecelből. Egy “hivatalos” Bond filmben ezt valahogy úgy tudnám elképzelni, mint egy hatalmas, sötétebb barlangot, feneketlen tóval és sziklába rejtett központtal. Ehelyett kapunk egy nikeceldíszletet, akkora vízszinttel, hogy még Largo is beleköp. Ez sokkal jobb lehetett volna, ha áldoznak rá. Hadd ne említsem továbbá, hogy hiányoznak a sallangok, úgy mint Binder főcímképei… a helikopteres repülés ezt nem helyettesítheti!

KASZKADŐRÖK ÉS TRÜKKÖK: Remélem, nem vagyok egyedül, de szerintem Pat Roach a kaszkadőrbunyó istene. Nem rég hunyt el, úgyhogy igazi csemege megtekinteni bármelyik verekedését, lásd továbbá Indy filmeket. A motorozás még elmegy, de kaszkadőrmunka területén bizony érzem a hiányokat. A különleges effektusokon spóroltak a legtöbbet, mivel a stáb így is lefoglalta a költségvetés nagy részét, és itt néha kifejezetten trehány megoldásokat találunk. A rakéták repülése a legrosszabb példa, a legfájóbb azonban hogy a trükkcsapat nem mutathatja meg igazán mit tud, mivel gyakorlatilag erre nincs lehetőségük. Így a hibák még szembetűnőbbek, a jó ötletek pedig semmibe vesznek.

ZENE: Ez nekem fontos szempont szokott lenni. Bármi is fog történni a jövőben, számomra Barry az etalon az akciózenében. Többi társa (Martin, Hamlisch, Conti, Kamen, Serra) mind érdekes alternatív hangot mutatnak be, ami saját filmjük esetében többé-kevésbé nagyon jól működik. David „techno-Barry” Arnold pedig eddig nem okozott nagy csalódást. Érdekes, hogy a két nem hivatalos film komponistája (Burt Bacharach és Michel Legrand) jazzes szalonzenét írt, ami a filmben működik, de a filmzenealbumon hallgatva kicsit üresebb az érzés. Ami a Legrand score-t illeti, a felosztása túl darabos (26 darab track), és van pár üresjárat benne, de a tangó nagyon bejön, a főcímdalt magában azonban az alsó harmadba sorol.

TRENDISÉG: Ez egy olyan dolog, amit nem szoktak figyelembe venni, de szerintem hihetetlenül fontos. A Halj meg máskor! nem véletlenül olyan, amilyen, utánozza a trendi Mátrixot, a Moonraker pedig soha nem szabadult volna a világra a Star Wars nélkül. A Polipka (szerintem pusztán szerencséből) belelépett a trendiség közepébe, a korai 80-as évek India-mániájába. Ebben a rövid időszakban hihetetlenül sok film készült az országban: kezdve a Gandhitól, és az Út Indiába című filmtől egészen az Indiana Jones és a Végzet Templomáig. A probléma igazán abból adódott, hogy Bond közönsége elöregedett, a fiatalok pedig inkább diszkóba, vagy rockkoncertre mentek - vérmérséklet szerint. A fiatalok bevonása több vonalon történt: az utolsó négy Moore-filmben például divat volt minden különösebb ok nélkül felvonultatni gyönyörű nőket a háttérben, előretolni a sajtókampányban, mintha bikinis szépségekkel lenne tele a film. Ennek a vadhajtása az ötlet, hogy tömjük tele a filmeket olyan dolgokkal, ami érdekli a fiatalokat: ilyen példa Grace Jones a Halálvágtában és… a videójáték a Soha ne mondd hogy sohában. Ezzel csupán az a probléma, hogy hamar elavult, és ma már tényleg csupán egy múzeumi játékszer, de akkor nagyon modern volt.

Előző oldal (1/3) - Következő oldal (3/3)